A polgári védelem (légoltalom) története
A Gyermekek Jogairól szóló ENSZ Egyezmény és a Nemzeti Alap Tanterv követelményei szükségessé teszik, hogy a lakosságfelkészítési feladataink közül kiemelten kezeljük a tanuló ifjúság polgári védelmi felkészítését.
Az ifjúság helye és szerepe a polgári védelemben különösen kiemelt jelentőségű, hiszen a gyerekeknek joguk van a veszélyhelyzetben a védekezés során irányadó magatartási szabályok és magatartási formák megismerésére, megtanulására.
A polgári védelemnek kötelessége olyan ismereteket nyújtani a gyerekeknek, amelyeket iskolai oktatás keretében, a különböző műveltségi területek anyagához kapcsolva hasznosíthatnak az életük során, ugyanakkor megóvhatják magukat és embertársaikat az esetleges veszélyhelyzetben.
A polgári védelmi oktatásnak az iskolai oktatás rendszerébe történő beillesztésére a katasztrófák elleni védekezés és a polgári védelem ágazati feladatairól szóló 44/2007. (XII.29.) OKM rendelet tartalmaz előírásokat, ennek megvalósítását a katasztrófavédelmi szervek és az oktatási intézmények közös feladatává teszi.
A tanuló ifjúságot az életkor figyelembevételével meg kell ismertetni a hazánkban előforduló katasztrófákkal, azok okaival, következményeivel, pusztító hatásaival és a védekezés módjaival, valamint az életük és testi épségük megóvására szolgáló magatartási rendszabályokkal, a polgári védelem feladataival, a segélynyújtás szabályaival, a polgári védelmi kötelezettség előírásainak elsajátításával.
Már az ókorban is megvolt a törekvés az emberekben a biztonságra, és úgy a békebeli katasztrófák esetén, mint háborúskodások alkalmával összefogtak a károk megelőzésére, csökkentésére, sőt a szervezett társadalmak állami feladatként gondoskodtak is bizonyos fokon polgáraik védelméről.
A barlangok, pincék óvóhelyként való használata egyidős az emberiséggel. A hegyek közé, erdőkbe menekülés, a létfontosságú javak elrejtése, védőlétesítmények építése sem mai találmány. Az építési előírásokban megtestesülő biztonság, a magaslatokon való építkezés, a szervezett tűzvédelem, az ivóvízmérgezés szigorú büntetése ezeréves múltra tekint vissza.
Mindezek ellenére a nemzetközi jogilag is elismert polgári védelem 80 esztendős is elmúlt már.
A Polgári Védelem jogelődje, a Magyar Légoltalom 1937-ben alakult meg. A repülőgépek bevetése, mind nagyobb kötelékekben való alkalmazása tette szükségessé, hogy az ellenük való védekezés módszere és rendszere, a légvédelem és a légoltalom kialakuljon.
A magyar társadalom széles rétegeinek mozgósítására és tájékoztatására 1937. december 5-én ünnepélyesen megalakult a Légoltalmi Liga, amely kizárólag szigorúan társadalmi szervezet volt és az ország közigazgatási tagozódásának megfelelően épült ki. Fő feladata az ország lakosságának légoltalmi felkészítése és a hatósági feladatok társadalmi támogatása volt. A társadalmi háttér azonban a Liga félkatonai jellegét álcázta. Feladatait tekintve beletagozódott az ország akkor kiépítés alatt álló egységes honvédelmi rendszerébe.
Rövid idő alatt, 1938. elejére a légoltalmi szervezetek, ha felszereltségben és az óvóhely építés színvonalában még nem is, de a többi területen már jelentős mértékben ledolgozták több éves hátrányukat, és ha még nem is tudtak felzárkózni az élvonalat jelentő német, angol, szovjet légoltalom színvonalához, a felzárkózást megkezdték és a kisantant államok színvonalát elérték, sőt egyes területen le is hagyták.
A honvédelemről szóló 1939. évi II. törvénycikk 1939. március 11-én lépett hatályba, és a magyar légvédelmet, illetve légoltalmat is új alapokra helyzete. Ez a törvény mondta ki Magyarországon az általános honvédelmi kötelezettséget, illetve a honvédelmi kötelezettség elvét. A törvény rendelkezései értelmében ugyanis a honvédelmi kötelezettség már nemcsak a szorosan vett hadkötelezettséget jelentette, hanem egyebek között a levente és a munkaszolgálatot, a személyi és dologi légvédelmi-légoltalmi kötelezettséget is.
A honvédelem gyors felkészítésének programjához kapcsolódva 1938 őszétől jelentős óvóhelyépítés kezdődött először Budapesten, majd a II. világháború kitörését követően mindenütt az országban. Az óvóhelyek költségeit részben az állam, részben a főváros, illetve a vidéki elöljáróságok vállalták magukra, részben pedig áthárították a gyárak, lakóházak tulajdonosaira. A magántulajdonosok részére azonban az állam nagyon jelentős adókedvezményt engedélyezett. Hazánk hadba lépése Németország oldalán gyökeresen megváltoztatta a helyzetet. Azzal, hogy Magyarország hadviselő fél lett, néhány jelentős légoltalmi intézkedés bevezetése vált szükségessé. Elrendelték az elsötétítést, meggyorsították az óvóhely építkezést és megszigorították a légoltalmi kiképzést, fokozták a katonai "különleges légoltalmi zászlóaljak" védelmi készültségének színvonalát.
A bombatámadások megindulása után a légoltalom gyorsan és hatékonyan szervezte meg mindenütt a mentést, kárfelszámolást, a sérültek ellátását és a helyreállítást. A honvédelmi miniszter a légoltalommal kapcsolatos jog- és hatáskört a HM. VI. Légoltalmi Csoportfőnöke kezébe adta. A szervezet 1944. október 15-ével a nyilas hatalomátvétellel gyakorlatilag széthullott. Az addig jól összefogott, hatékonyan működő magyar légoltalom központi irányítás nélkül maradt, csupán a helyi légoltalmi vezetőségek tudtak beavatkozni egyes helyeken.
A légoltalom szervezete a honvédelemről szóló 1939. II. törvénycikkelyben foglaltak figyelembevételével három nagy területet fogott át:
A hatósági légoltalom, az államigazgatási szervekre, az akkor létrehozott tanácsokra épült. Az irányító szervek mellett a különböző károk szakszerű elhárítása, illetve csökkentése érdekében városonként rendfenntartó, műszaki-mentő, óvóhely, figyelő és kárfigyelő, elsötétítő, gázvédelmi és Budapesten álcázó szolgálatokat és szakszolgálatokat szerveztek.
A másik nagy területet az üzemi légoltalom alkotta. Célja és feladata az üzemet érhető légitámadás területén a több százezer embert érintő felkészítő munka megszervezése és végrehajtása volt. Fontos feladata volt a működéshez szükséges objektumok, illetve a lakosság védelmére szolgáló óvóhelyek rendbehozatala, korszerűsítése, új óvóhelyek építése, berendezése és fenntartása.
A légoltalom harmadik nagy területén az egész lakosságot átfogó lakóházi önvédelmi csoportok voltak. Feladataik megfogalmazásakor abból indultak ki, hogy hagyományos fegyverekkel végrehajtott légitámadások nem pusztítják el az egész lakóterületet.
A légoltalom újjászerveződésekor - a háború utolsó éveinek tapasztalatai alapján - rá kellett jönni, hogy a légoltalomnak, mint a repülőtámadások elleni passzív védelemnek át kell értékelni eddigi lokális védelmi elveit és módszereit. Olyan elveket és módszereket kellett kidolgozni, melyek egész megyék, országrészek hatékony védelmét teszik lehetővé. Napirendre került a légoltalom új elve: a területi védelem.
A védelem gerincét képező Magyar Honvédség, majd 1949-től a Magyar Néphadsereg fejlesztéséhez a jogi lehetőséget az 1947. februárjában Párizsban aláírt békeszerződés teremtette meg.
A magyar légoltalom újjászervezése 1949. október 18-án történt meg, a szervezet a belügyminiszter irányítása alá került. A kormány védelmi kérdéseket tárgyaló testülete, az Üzemgazdasági Tanács határozatban megfogalmazta a légoltalom célját: "Az állampolgárok előkészítése az emberi élet, a nemzeti vagyon oltalmazására, valamint a légitámadások és egyéb ellenséges támadó fegyverek által okozott károk csökkentésére és felszámolására". A légoltalom szerveit e határozat alapján 1950-51-ben szervezték újjá a fővárosban, a megyékben, a városokban, a főváros kerületeiben és az üzemekben.
A légoltalom megbecsülésének fontos állomása volt, hogy a szervezetet fegyveres testületté nyilvánították és a hivatásos állomány rendfokozatait a Honvédelmi Minisztérium is elfogadta. 1951. májusában megalakult Budapesten az első katonai alakulat a Központi Légoltalmi Zászlóalj, amelynek feladata lett az ország lőszer- és bomba mentesítése.
Az ország légoltalma felkészítési munkájának gyökeres megváltoztatására a Honvédelmi Tanács 1959. február 12-i határozatában utasította valamennyi állami, társadalmi és gazdálkodó szerv vezetőjét munkaterületén a légoltalommal kapcsolatos feladatok maradéktalan és kellő időben történő végrehajtására. A légoltalom szervezeti felépítése is szigorúan igazodott az ország államigazgatási és népgazdasági irányításához.
Az 1962-es őszi kubai konfliktus a magyar hadseregfejlesztést is felgyorsította. A költségvetésből nagyobb összeget kapott a légoltalom is. Döntő oka volt ennek az is, hogy a Kormány Honvédelmi Bizottsága 1962. november 1-vel átrendelte a belügyi tárcától a honvédelmi miniszterhez az egész feladatkomplexumot és szervezetet. A gyors döntést az is indokolta, hogy szükségessé vált a nukleáris fegyverek elleni védelem összes kérdését egy kézbe helyezni, a feladattal foglalkozó szervezetek tevékenységének céltudatos összehangolása, a szorosan vett honvédelmi követelmények hatékony érvényesítése érdekében.
A honvédelmi miniszter irányításával több döntő jelentőségű területen minőségi változás következett be. Felgyorsult a szervezetek szaktechnikával és felszereléssel történő ellátása. Kidolgozták a polgári védelem további kiépítésének mértékét és ütemét.
A bekövetkezett változásokat 1964-ben formailag rögzítette az Elnöki Tanács 1. számú törvényerejű rendelete, amely előírta, hogy a következőkben a LÉGOLTALOM helyett az új tevékenység célját és jellegét teljesen kifejező POLGÁRI VÉDELEM nevet és fogalmat kell használni.
A magyar polgári védelem az 1963-72 közötti évtizedben nemcsak bepótolta a lemaradást, de sikeresen felzárkózott a Varsói Szerződés tagországai polgári védelmi szervei élvonalának szintjéhez. A Honvédelmi Minisztérium irányításával 1972-re a korszerű követelmények színvonalára emelkedett.
1972. január 1-15 között alakult meg a Hátországvédelmi Alakulatok Parancsnoksága, mely március és november között vette át a polgári védelem összes katonai szervezetét, kivéve a fővárosi, megyei, fővárosi kerületi, városi, járási törzseket és raktárakat. Ez a munka 1973. január 1-ével fejeződött be. A Hátországvédelmi parancsnokság belépésével egyértelműen együtt járt a feladatok ismételt szabályozása a jog- és hatáskörök újbóli megfogalmazása. Ennek keretében újra kellett fogalmazni a polgári védelem célját, helyét, szerepét, rendeltetését, feladatait az országvédelem rendszerében, fejlesztésének feladatait és pénzügyi lehetőségeit. A jogi kereteket az 1974. évi polgári védelemről szóló 2041/1974. (XII. 11.) Mt. h. számú határozat biztosította.
A polgári védelem szempontjából is jelentős volt az 1976. évi Honvédelmi Törvény elfogadása, amely a polgári védelmi kötelezettségnek az "elemi csapások és más rendkívüli események" időszakaira történő kiterjesztésével tovább növelte a szervezet feladatait, szerepét, felelősségét.
1977. december 13-án Genfben a Magyar Népköztársaság kormánya Külügyminisztériumának megbízottja aláírta az 1949. évi négy Genfi Egyezmény kiegészítésére alkotott két Jegyzőkönyvet és elvállalta, hogy beépíti a magyar jogrendbe. A szerződést 1989-ben a Magyar Népköztársaság Országgyűlése ratifikálta. A Jegyzőkönyv szerint a polgári védelem fogalma alatt értendő minden olyan humanitárius feladat, amelynek az a célja, hogy védelmet nyújtson a polgári lakosságnak az ellenségeskedés, a háborús cselekmények, illetőleg a katasztrófák ellen és segítse azok közvetlen hatásainak leküzdésében illetve a túlélés feltételeinek biztosításában.
Az átalakulást átmenet nélkül vágta ketté az MSZMP Politikai Bizottságának 1987. november 17-i határozata, melynek értelmében a Honvédelmi Minisztérium közvetlen irányítása alatt 1988. június 1-vel középszintű parancsnokságot hozzanak létre a Hátországvédelmi Parancsnokság és a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága egyidejű megszüntetésével. Az új parancsnokság neve hátországvédelmi és Polgári Védelmi Parancsnokság lett. Ez a kényszerházasság nem volt hosszú életű. Az új védelmi doktrína megvalósulásával összhangban határozat született a polgári védelem országos irányításának megváltoztatásáról. Az MT 3344/1989. sz. határozata értelmében 1990. július 1-vel a polgári védelmi igazgatás a honvédelmi tárcától a belügyi tárcához került át alárendelésre.
Hosszú vita után rendeződött a polgári védelem Belügyminisztériumon belüli helye és szerepe. Megfogalmazódott, hogy a polgári védelmi munka állami feladat, a Polgári Védelem Országos Parancsnoksága saját hatáskörében önállóságot élvez. A polgári védelem jogi szabályozására alkották meg a polgári védelemről és a katasztrófák elleni védekezésről szóló törvényt.
A polgári védelem feladatainak szabályozása, a katasztrófák elleni védekezés irányítása a Kormány hatásköre. A polgári védelem irányításáért és a polgári védelmi feladatok végrehajtásáért a belügyminiszter felelős.
A Belügyminisztérium katasztrófavédelmi szervezete országos hatáskörű központi szervre, Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságra és területi szervekre tagozódik, tagjai hivatásos állományúak, köztisztviselők és közalkalmazottak. Területi szervek a megyei igazgatóságok, amelyek alárendeltségében helyi szervként polgári védelmi kirendeltségek működnek.
A helyi felkészülési tevékenység a polgármester hatáskörébe tartozik. A polgármester illetékességi területén irányítja a polgári védelmi feladatok végrehajtását. E jogkörében a polgári szervek részére elrendeli a polgári védelmi kötelezettségen alapuló települési és munkahelyi polgári védelmi szervezetek megalakítását és az alkalmazás feltételeinek biztosítását. Felelős a települési polgári védelmi tervek kidolgozásáért. Katasztrófa esetén irányítja a helyi védekezést, gondoskodik a lakosság létfenntartásához szükséges anyagi javakkal történő ellátásáról.
A Magyar Köztársaság Országgyűlése a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvényben és a katasztrófák elleni védekezésről szóló 1999. évi LXXIV. törvényben új alapokra helyezte az ország védelmi felkészítését.
A 1996. évi XXXVII. törvény a polgári védelemre vonatkozóan az alábbiakat irányozza elő: "A polgári védelem békeidőszakban működjön közre az elemi csapás, ipari vagy egyéb szerencsétlenségek (katasztrófák) következményeinek, hatásainak csökkentésében, valamint a katasztrófák másodlagos hatásaiból adódó veszélyhelyzetek elhárításában. Az országot ért fegyveres támadás esetén a polgári védelem feladata a polgári lakosság és objektumok ellen irányuló csapások, rombolások okozta károk következményeinek felszámolása, a lakosság életének és anyagi javainak megóvása. A polgári védelem jogi, szervezeti keretei és műszaki-technikai háttere is folyamatos korszerűsítést igényel."
Az 1999. évi LXXIV. törvény a katasztrófavédelmet az alábbiak szerint fogalmazza meg: "A katasztrófavédelem a különböző katasztrófák elleni védekezésben azon tervezési, szervezési, összehangolási, végrehajtási tevékenységek összessége, amelyek a katasztrófa kialakulásának megelőzését, közvetlen veszélyek elhárítását, a lakosság élet- és anyagi javainak védelmét, a katasztrófa sújtotta területen az alapvető életfeltételek biztosítását, valamint a mentés végrehajtását, továbbá a helyreállítás feltételeinek megteremtését szolgálják."
A védekezést és a következmények felszámolását az erre a célra létrehozott szervek és a különböző védekezési rendszerek működésének összehangolásával, valamint a polgári védelemről szóló 1996. évi XXXVII. törvény alapján létrehozott polgári védelmi szervezeteknek a hivatásos katasztrófavédelmi szervek bevonásával kell biztosítani.
A fentieknek megfelelően a honvédelmi törvényben a honvédelem célkitűzései közt, a nemzeti szuverenitás védelme mellett kiemelt szerepet kapott az ország lakosságának és anyagi javainak védelme.
Az emberi társadalom létrejöttének és fejlődésének egyik fő mozgatórugója a veszélyekkel szembeni közös védekezés szükségességének felismerése volt Az emberi civilizáció keretében fokozatosan bontakoztak ki a természeti és elemi csapások és háborúk káros hatásaival szemben való védekezés intézményes formái.
Maga a polgári (civil) védelem a társadalom egyfajta reagáló képességét jelenti a természeti és civilizációs kihívásokkal szemben.
A modern állam feladatként jelenik meg a biztonságos életfeltételeket szolgáló intézményrendszer kialakítása és működtetése.
A biztonság helyi (üzemi, intézményi) garanciái és az önvédelem meghatározó részévé vált az állami biztonságpolitikának. Minden vállalkozó, akár termelő, akár szolgáltató, de mint fogyasztó is elsődlegesen felel az általa gyakorolt tevékenység biztonságáért, a veszély megelőzéséért és elhárításáért.
A hatályos jogi szabályozás alapját jelenleg a katasztrófavédelemről és a hozzá kapcsolódó egyes törvények módosításáról szóló 2011. évi CXXVIII. törvény képezi, mely új alapokra helyezte a katasztrófák elleni védekezés szervezeti rendszerét.
