Három hónap alatt 68 lakástűz, 1 halott és 9 sérült

2024. április 09. 14:11

2024 első negyedévében összesen 68 alkalommal riasztották égő lakóépülethez a Nógrád vármegyei tűzoltókat. Ezekben a tüzekben 9-en sérültek meg, egy ember pedig életét vesztette.

Az év első három hónapjában keletkezett lakástüzek eloltásához összesen 66 órára és 128 tűzoltójárműre volt szüksége a tűzoltóegységeknek. Összesen 440 négyzetméternyi épített terület égett le vármegyénkben, 12 otthon vált tűz miatt lakhatatlanná, emiatt 40 embernek kellett átmenetileg elköltöznie.

A 68 tűzzel érintett épület egyikében sem volt füstérzékelő, holott ezek az eszközök a tűz keletkezésekor azonnal jeleznek, és még van idő cselekedni. A legtöbb tűz a kéményből indult, ez az összes eset csaknem 43 százaléka. A tüzesetek 13 százalékában a hálószobában, 12 százalékában a konyhában, 6 százalékában pedig a padláson csaptak fel a lángok. A tűz legtöbbször elektromos problémára, a fűtés hibáira, nyílt láng használatára, illetve főzésre vagy dohányzásra vezethető vissza. 

A legnagyobb tűz január 31-én, Salgótarjánban volt, ahol egy Balassi úti családi ház udvarán álló istálló és a hozzá épített melléképület égett teljes terjedelmében. A lángok egy szomszéd telken álló melléképületre és egy személyautóra is átterjedtek, összesen 130 négyzetméteren pusztítottak. A tűzoltóknak köszönhetően a tűz nem terjedt át a főépületre, az egységek több gázpalackot is kivittek a tűzből.

A leghosszabb beavatkozás január 9-én volt Etesen, ahol egy ember életét vesztette. A családi ház oltása az utómunkálatokkal együtt közel hat órát vett igénybe.

A katasztrófavédelem egy esetben indított tűzvizsgálati eljárást a tűz pontos keletkezési helyének, idejének és okának feltárása érdekében, 2 épületnél pedig gázpalackok nehezítették az oltást. 

A lakástüzek megelőzése érdekében tanácsos a konyhába, hálószobába és a nappaliba füstérzékelőt szerelni a mennyezetre. Olyan füstérzékelők is beszerezhetőek, amelyek füst esetén nemcsak hangosan sípolnak, hanem jelzést is küldenek az okostelefonra. Ez praktikus megoldás lehet idős, egyedül élő hozzátartozóink védelmére. 

Az első negyedévben szén-monoxid miatt 9 alkalommal riasztották a tűzoltókat Nógrád vármegyében. A veszélyes gáznak idén szerencsére még nem volt halálos áldozata szűkebb hazánkban. Akkor keletkezik szén-monoxid, ha zárt térben nyílt láng ég, és nem megfelelő a levegő-utánpótlás. Az ilyen helyiségekben állandó és automatikus szellőzésre van szükség, az ablakokba légbevezetőt kell szerelni, nem elegendő időnként szellőztetni. 

Indexkép: Illusztráció

 

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap