Évértékelő ülést tartott a Nógrád Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság
2024. március 25. 15:36
Ismertette a 2023-as év során végzett tevékenységét és a 2024-es évre vonatkozó terveit a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Nógrád Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottsága.
Az ülés Virág Zsolt tűzoltó alezredes, az Igazgatóság vármegyei tűzoltósági főfelügyelőjének, a Nógrád Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság ügyvezető elnökének beszámolójával kezdődött. Az alezredes úr a tavalyi év esetszámainak ismertetésével kezdte beszámolóját. Felhívta a figyelmet a szén-monoxiddal kapcsolatos káresemények számának növekedésére, amely annak köszönhető, hogy egyre több háztartásban van szén-monoxid-érzékelő. Ezután a Nógrád Vármegyei Tűzmegelőzési Bizottság által 2023-ban szervezett rendezvényeket, programokat mutatta be. Szó esett a minden évben megrendezésre kerülő Karancs gyalogtúráról, a vármegye önkénteseinek szervezett tűzoltóversenyről, melynek tavaly Ipolytarnóc adott otthont, valamint a tűzoltó-parancsnokságokon szervezett gyereknapról és a Biztonság napjáról is. Az alezredes beszélt a tavalyi évben meghirdetett alkotói pályázatról is, amelyre összesen 549 darab pályamű érkezett. Virág Zsolt alezredes beszámolóját a bizottság idei évi céljainak ismertetésével zárta, amelyek között kiemelt helyet foglal el a szén-monoxid-mérgezéses esetek és a lakástüzek megelőzésével kapcsolatos lakosságtájékoztatás.
Antal István tűzoltó ezredes, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatóhelyettese a beszámolóra reagálva kiemelte, hogy azokban a háztartásokban, ahol szén-monoxid-érzékelő és füstérzékelő üzemelt, egyetlen esetben sem történt haláleset vagy súlyos egészségkárosodás. Az ezredes köszönetet mondott a Tűzmegelőzési Bizottság, valamint a társszervek munkatársainak az egész éves munkájukért. Kiemelte, hogy a 2024-es év feladatai nem sokat változnak a tavalyi évhez képest: még mindig az a legfontosabb cél, hogy felhívják a lakosság figyelmét a lakástüzek és a szén-monoxid veszélyeire. Megkülönböztetett figyelmet fordítva az idősekre, illetve a hátrányos helyzetű állampolgárokra, akikhez nem mindig jutnak el a megelőzéssel kapcsolatos felhívások a hagyományos csatornákon.
Az eseményen részt vett Skuczi Nándor, a Nógrád Vármegyei Önkormányzat Közgyűlésének elnöke is. Felszólalásában kifejtette, hogy a Nógrád vármegyei polgárok jóllétének fontos része, hogy biztonságban érezhessék magukat szűkebb hazájukban. Ennek a biztonságnak a feltétele a tűzmegelőzés, valamint a vármegye hivatásos és önkéntes tűzoltóinak munkája.
Fotók: NVMKI