A rendkívüli időjárás miatt kérték a tűzoltók segítségét

2023. november 30. 20:25

Folyamatosan érkeztek a riasztások a Nógrád vármegyei tűzoltókhoz a csütörtöki délután és este folyamán.

Nem sokkal dél után Bátonyterenyén, az Ózdi úton egy domboldalon rövid időn belül három kamion akadt el, az egyik keresztbe is fordult az úttesten. A járművek forgalmi akadályt képeztek, a hó miatt önerőből nem tudtak tovább haladni, emiatt a város hivatásos tűzoltóinak segítségét kérték. A forgalmat a rendőrség irányította. A közútkezelő munkatársai síkosság-mentesítő anyaggal leszórták az úttestet, így az egyik kamion folytatni tudta az útját. Egy másik kamiont munkagéppel sikerült felhúzni a dombtetőre. A harmadik kamion egy kisebb mellékutcában akadt el, de rövid időn belül tovább tudott menni. Az útszakasz síkosság-mentesítését követően a forgalom zavartalanul haladhatott tovább.

A 22-es számú főúton, Dejtár térségében lehajtott az útról és az árokba csúszott egy személygépkocsi, azonban forgalmi akadályt nem képezett. A balassagyarmati hivatásos tűzoltók a gépjárművet csörlő segítségével kihúzták az árokból, erre az időre az útszakaszon leállították a forgalmat.

Kora délután egy hulladékszállító jármű akadt el Nógrádmarcal közelében, egy dombtetőn. A jármű visszacsúszott az úton, és a menetrendszerinti bal oldali szalagkorlátnál stabil helyzetben állt meg, az út menti árok szélén. A balassagyarmati hivatásos tűzoltók, valamint a Nógrádmarcali Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület önkéntesei síkosság-mentesítő anyagot szórtak a jármű kerekei alá, amely azonban önerőből így sem tudott elindulni, ezért kamionmentőt kellett hívni. Az elakadt jármű az egyik sávban akadályt képezett, de az arra közlekedők ki tudták kerülni.

Délután Salgótarján belterületén, az elkerülő út Városi Sportcsarnok utáni szakaszán a felüljárónál akadt el egy kamion. A jármű forgalmi akadályt nem képezett, az egyedül utazó sofőr nem sérült meg. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói síkosság-mentesítő anyagot szórtak a jármű kerekei alá, eközben a forgalom az egység irányítása mellett egy sávban haladt. A kamion lendületet tudott venni, a tűzoltók pedig kézi erővel segítették az elindulását, úgy tűnt, hogy folytatni tudja az útját. A következő körforgalomnál azonban újra elakadt, majd a kerekek körüli újabb síkosság-mentesítést követően el tudott indulni Szlovákia irányába. A forgalom zavartalanul haladhatott tovább.

Kora este Bercel és Galgaguta között két kamion akadt el, félpályás útzárat képezve. Az egyik járművet a berceli hivatásos tűzoltók szabadították ki, majd egy hólánc felszerelését követően folytatni tudta az útját. A másik jármű önerőből tovább tudott menni.

Csütörtök este a 22-es számú út 10-es kilométerszelvényénél, Érsekvadkert térségében is elakadt egy kamion. A balassagyarmati hivatásos tűzoltók síkosság-mentesítő anyagot szórtak a jármű kerekei alá, amely így folytatni tudta az útját.

Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

 

A káresetek felszámolásában részt vettek, illetve a bajba jutott állampolgároknak segítséget nyújtottak:

- A Balassagyarmati Járási Mentőcsoport tagjaként az Érsekvadkert Község Tűzoltó Egyesület önkéntesei;

- A Bátonyterenyei Járási Mentőcsoport tagjaként az Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei;

- A Palóc Mentőcsoport tagjaként a Cserhát Mentőkutyás, Különleges Mentő, Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Közhasznú Egyesület, a HELP Mentőegyesület, az Ipoly-völgyi Különleges Mentő, Önkéntes Tűzoltó, Környezet- és Természetvédelmi Egyesület és a Karancs Természetjáró és Védő Egyesület önkéntesei;

- A Pásztói Járási Mentőcsoport tagjaként a Bokori Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei;

- A Rétsági Járási Mentőcsoport tagjaként a Diósjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesület és a Nógrádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei;

- valamint a Nógrádmarcali Önkéntes Tűzoltó és Polgárőr Egyesület és a Magyar Vöröskereszt Nógrád Vármegyei Szervezetének önkéntesei.

 

Az Országos Meteorológiai Szolgálat a legmagasabb, harmadfokú, piros riasztást adta ki ónos eső miatt Borsod-Abaúj-Zemplén, Heves, Nógrád és Pest vármegye 14 járására.  Az aktuális meteorológiai riasztásokról az  Országos Meteorológiai Szolgálat oldalán és a katasztrófavédelem VÉSZ (veszélyhelyzeti értesítési szolgáltatás) applikációján keresztül is tájékozódhatnak. A katasztrófavédelem arra kér mindenkit, hogy figyelje a meteorológiai szolgálat riasztásait. Az érintett területeken fokozott odafigyelést kérünk mindenkitől. Ha tehetik, ne induljanak útnak, sem gyalogosan, sem autóval. Ne parkoljanak fa alatt vagy vezeték közelében. Készüljünk fel arra az esetre is, ha vezetékszakadás miatt nem lenne áram, készítsenek be elemlámpát, vagy gyertyát. Ha valaki bajba jutott autóst, gyalogost lát, hívja a 112-es segélyhívó számot.

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap