Az alkotói pályázat Nógrád vármegyei győztesei

2023. május 24. 14:41

Az idén tizedik alkalommal hirdette meg a katasztrófavédelem által életre hívott Országos Tűzmegelőzési Bizottság az alkotói pályázatát, amelynek címe 2023-ban „A füstérzékelő életet menthet.” volt. A pályázat célja, hogy a fiatalok kreatív alkotásokon keresztül mutassák be a tűzoltók izgalmas és nem szokványos világát. A pályázaton az alkotások központi témája a tűzmegelőzés. Ezt a tűzoltó hivatás megjelenítésével, a tűzesetek, káresemények megelőzésének fontosságát kiemelő alkotásokkal lehet bemutatni.

Több mint ötszáz pályaművet küldtek be a vármegyei katasztrófavédelmi igazgatóságra a résztvevők különböző kategóriákban és korcsoportokban. A vármegyei pályázat védnöke Seres Tibor tűzoltó ezredes, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója, a vármegyei bírálóbizottság elnöke pedig Cene gál István, festőművész volt. 

Az idei évben sem volt könnyű dolga a bírálóbizottságnak. Összesen 549 gyermek alkotása közül kellett kiválasztani a legjobbakat, kreativitás, igényesség, hasznosság és szakmai szempontok alapján. A pályaművek túlnyomó többségét a szabadkézi rajzok tették ki, de készültek kézműves alkotások és kisfilmek is.

A díjak átadására május 24-én a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság dísztermében került sor. Az átadót Seres Tibor tűzoltó ezredes nyitotta meg. Beszédében gratulált a helyezést elért gyermekeknek és örömét fejezte ki, hogy ennyi fiatal tehetség él Nógrád vármegyében. Kiemelte, hogy a mindennapok számtalan veszélyt tartogathatnak. Éppen ezért fontosnak tartja, hogy a legfiatalabbtól a legidősebb generációig mindenkinek felhívják a figyelmét ezekre, megelőzve így a komolyabb tűzeseteket és egyéb baleseteket. Ezt követően Virág Zsolt tűzoltó alezredes, a Nógrád Vármegyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság tűzoltósági főfelügyelője ismertette a bíráló bizottság munkáját. A megnyitó végeztével átadásra kerültek az oklevelek és ajándékcsomagok az arra érdemes ifjú alkotóknak. Emellett a legtöbb kreatív munkát beküldő fiatal művész különdíjat is átvehetett Farkas Attila, Pásztó város polgármesterének jóvoltából. A kiérdemelt díjak átvétele után az érdeklődő gyerekek megtekinthették a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság készenléti szereit, valamint a leglelkesebbek még a tűzoltók bevetési védőruháját és az ahhoz tartozó sisakot is felpróbálhatták.

 


 

A pályázat eredményei:

Szabadkézi rajz, I. korcsoport (6-10 év):

  1. helyezett: Tőzsér Margaréta (10 éves): - (Ráday Gedeon Általános iskola)
  2. helyezett: Hornyák Edvárd (8 éves): Jó hogy van füstjelző (Magyarnándori Általános Iskola)
  3. helyezett: Kohári Zoé (7 éves): Hercegnő mentése (Zsigmond Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)

 

Szabadkézi rajz, II. korcsoport (11-14 év):

  1. helyezett:  Szilágyi Kata (13 éves): Tűzvédelem (Aba Sámuel Általános Iskola Móra Ferenc Tagiskolája)
  2. helyezett:  Lőrik Dániel (11 éves): A füstjelző életet ment (Zsigmond Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)
  3. helyezett: Szabó Bálint (11 éves): Ég a konyha (Ráday Gedeon Általános iskola)

 

Egyéb kézműves alkotás II. korcsoport (11-14 év):

  1. helyezett: Győri Hunor (13 éves): Ahol a hősöket nem felejtik, mindig lesznek újak (Zsigmond Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)

 

Videó (film vagy animáció) II. korcsoport (11-14 év):

  1. helyezett: Győri Hunor (13 éves): Kötelességem teljesítése (Zsigmond Király Általános Iskola és Alapfokú Művészeti Iskola)

 

 

Fotók: Kapás Márton tű. főhadnagy

 


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap