Gyakorlat a Garzonban

2022. május 13. 09:14

Megyei ellenőrző gyakorlatot tartott a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság csütörtök délelőtt Salgótarjánban, az Erzsébet téren.

A feltételezés szerint a Garzonház II-es számú épületében, a nyolcadik emeleten, az ötös számú lakásban egy lakó tudatmódosítás céljából rendszeresen éghető folyadékból (hígító) kipárolgó gőzt szív. A tudatmódosítóként használt éghető folyadék intenzív kipárolgása mellett a lakó rágyújtott, ennek következményeként meggyulladt a ruházata. Módosult tudatállapota miatt nem volt képes kimenekülni. A lakásában felhalmozott éghető anyagokon, kommunális hulladékon és bútorzaton a tűz gyorsan tudott terjedni, így az egész lakásra átterjedt. A lángok veszélyeztetik a felette lévő és az oldalsó, szomszédos lakásokat. A keletkezett égéstermék, füst a bejárati ajtón keresztül gyorsan telítette a nyolcadik emeleti közlekedő folyosót, illetve a zárt lépcsőházon keresztül terjedt felfelé, veszélyeztetve ezzel a felsőbb szintek lakóit. A tűz az erkélyen tárolt éghető anyagokon keresztül tovább terjedt a felette lévő kilencedik emeleti erkélyre is. A lakás bejárata előtt egy eszméletlen, égési sérülést szenvedett ember található.

A lángok oltására harminchárom tűzoltó sietett tíz járművel. A gyakorlaton a salgótarjáni, a balassagyarmati, a bátonyterenyei, a szécsényi és a pétervásárai hivatásos tűzoltók vettek részt, valamint a Nógrád megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat. Az élethű körülményeket a szervezők egy füstgép segítségével biztosították. A kiérkező egységek az épület homlokzatán húzták fel az alapvezetéket, melyen keresztül a felső szintek vízellátása is megoldottá vált. A beavatkozó állomány bevetési védőruhában és a füsttel telített helyiségekben teljes légzésvédelem mellett végezte a feltételezett káreset felszámolását. A lángokat több vízsugár segítségével fékezték meg. A mentési csoportot alkotó tűzoltók kimentették a sérültet az érintett szintről, akit az igazgatóság egyik dolgozója alakított. A gyakorlat célja a beavatkozó állomány magas lakóépületekben keletkezett tüzek oltásáról szerzett és életmentés végrehajtásával kapcsolatos ismereteinek, valamint a szerelési és begyakorló gyakorlatokon elsajátított tudásának ellenőrzése volt.

Fotók, videó: Kapás Márton tű. főhadnagy


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap