Parancsnoki képzés Bánkon

2021. szeptember 27.

Megtartotta szokásos éves képzését a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség szeptember 24-én megyénk önkéntes tűzoltó parancsnokainak Bánkon.

Az oktatáson szűkebb hazánk önkéntes szervezeteinek szinte mindegyike képviseltette magát. Az eseményt Szemerády Zoltán tűzoltó alezredes, a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke nyitotta meg, majd Seres Tibor tűzoltó ezredes, tűzoltósági főtanácsos, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója fejezte ki köszönetét a résztvevő tűzoltó egyesületek képviselői felé az elmúlt években végzett áldozatos munkájukért. Ezután Juhász László tűzoltó alezredes, Nógrád megyei tűzoltósági főfelügyelő tájékoztatta a résztvevőket a pályázati rendszerrel és az elszámolással kapcsolatos aktualitásokról.

A képzés megkezdése előtt Szemerády Zoltán értékelte az augusztus végén megrendezett önkéntes tűzoltó versenyt, és gratulált a győzteseknek. Az idén Karancsság település adott helyt a nagy múltra visszatekintő versenynek, ahol tizennégy csapat tehette próbára tudását három versenyszámban. Férfi-tűzcsapszerelés kategóriában a Ságújfalu Önkéntes Tűzoltó Egyesület I. csapata nyert, a női tűzcsapszerelésben pedig szintén a ságújfaluiak lettek az elsők. A kismotorfecskendő-szerelésben a Kis Herceg Önkéntes Tűzoltó Egyesület II. csapata bizonyult a legjobbnak. A vándorserleget idén a Ságújfalu Önkéntes Tűzoltó Egyesület I. csapata vihette haza.

A megnyitót követően a Nógrád megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat szakemberei tartottak felkészítést a jelen lévő parancsnokoknak. Értékes tapasztalatokat osztottak meg a résztvevőkkel a tűzoltással és műszaki mentéssel kapcsolatos beavatkozásokról. Majd gyakorlati oktatás keretein belül mutatták be a gépjárművükre málházott, a beavatkozások technikai és műszaki hátterét biztosító szakfelszereléseket.

A szakmai program vacsorával és kötetlen beszélgetéssel zárult.

Fotók: NMKI