Szeptemberben is tűzvédelmi teszt

2021. szeptember 01.

Immár a tizenötödik online tűzvédelmi tesztjét készítette el a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. A kérdések ezúttal az iskolai tanév kezdéséhez kapcsolódnak, elsősorban a diákok és a szülők számára szolgálnak fontos tanulságokkal.

Az Országos Tűzmegelőzési Bizottság szeptemberi tudáspróbája egyebek mellett az oktatási intézményekben keletkező tüzek megelőzésével, valamint a tűz esetén ajánlott helyes magatartással kapcsolatosak. Válaszokat ad sok más mellett a nevelési tevékenységet folytató intézményekben kötelező szabályokat érintő kérdésekre, kitér például a tűz esetén követendő viselkedési módokra, a menekülési útvonalakkal kapcsolatos tudnivalókra, valamint a rendszeres időközönként megtartandó tűzriadók lebonyolítására.

tizenötödik tűzvédelmi teszt már elérhető!

Ha még nem tette, korábban közzétett tesztjeink valamelyikét is töltse ki!

Segítheti is munkánkat, a visszajelzések alapján megtudjuk, hogy a jövőben milyen tűzmegelőzési témákban szükséges pontosítani, bővíteni az ismereteket.