Döntés született a pénzbeli támogatások után az önkéntes tűzoltó egyesületek természetbeni támogatásáról is

2021. július 28.

A katasztrófavédelem 2021-ben is hétszázmillió forint összértékű támogatást oszthat szét a Magyarországon működő önkéntes tűzoltó egyesületek és mentőszervezetek között. A korábbi évek gyakorlatának megfelelően a hétszázmillió forintból százmilliót az önkéntes mentőszervezetek kapnak.

Az önkéntes tűzoltó egyesületek részére kiírt pályázatra az idei évben hatszázharminchat egyesület nyújtott be pályázatot, amelynek segítségével működési, gépjármű- és szertárfelújítási támogatásokhoz, valamint különféle tűzoltóeszközökhöz és felszerelésekhez juthatnak. Idén harmincöttel több önkéntes tűzoltó egyesület részesül támogatásban, mint az elmúlt évben.

Idén is nő az önállóan beavatkozó önkéntes tűzoltó egyesületek száma, június elsejével már hatvan önkéntes tűzoltó egyesület lesz jogosult az önálló beavatkozásra. A tervek szerint év végére újabb egyesület teljesíti az előírt feltételeket. Szintén emelkedett a hivatásos tűzoltóságokkal együttműködési megállapodást kötött önkéntes tűzoltó egyesületek száma, idén több mint kilencvenöt százalékuk nyújtott be pályázatot.

A bíráló bizottság munkájában a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság munkatársai mellett a Magyar Tűzoltó Szövetség által delegált tagok is részt vettek. Májusban a pénzbeli támogatások jóváhagyása történt meg, míg a második körben, júliusban a természetbeni támogatásokról született döntés.

A főigazgatói jóváhagyás alapján négyszázharmincnyolc önkéntes tűzoltó egyesület összesen 183.156.614 Ft értékben részesül természetbeni támogatásban.