Tartalomjegyzék

Huszonhárom család jutott füst- és szén-monoxid-érzékelőhöz

2020. december 30.

Az elmúlt hetekben kerültek átadásra azok a füst- és szén-monoxid-érzékelők, melyeket a katasztrófavédelem adományozott rászoruló családoknak. Nógrád megyében a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság katasztrófavédelmi kirendeltségeinek munkatársai tizenhét családnak füstérzékelőt, további hat család otthonába szén-monoxid-érzékelőt juttattak el a karitatív szervezetek bevonásával.

A készülékek az Országos Tűzmegelőzési Bizottság adományaként kerültek Nógrád megyébe. A testület jóvoltából már évek óta hagyomány, hogy a megyei tűzmegelőzési bizottságok kapcsolatba lépnek rászoruló családokkal, és kézzelfogható, konkrét segítséget, azaz eszközöket, füst- vagy szén-monoxid-érzékelőket adnak át nekik. A berendezések felszerelésében is segítséget nyújtottak a katasztrófavédelem munkatársai. A készülékek elosztásakor a rászoruló családok szociális helyzetét, a veszélyeztetettséget, és a családtagok számát vették figyelembe. Az életmentő érzékelő eszközök adományozásával a katasztrófavédelem célja az, hogy erősítse az emberekben annak fontosságát, hogy aktívan részt vegyenek saját biztonságuk megteremtésében. A huszonhárom készülék átadására Balassagyarmat, Cserhátsurány, Herencsény, Nagyoroszi, Patak, Ipolyvece, Mohora, Mihálygerge, Karancskeszi, Karancslapujtő, Karancsság, Etes és Salgótarján településeken került sor a Magyar Vöröskereszt, a Váci Egyházmegye Karitász, valamint a Jeruzsálemi Szent Lázár Katonai Ispotályos Lovagrend közreműködésével.

Az egyik, Mihálygergén átadott szén-monoxid-érzékelő már az átadást követő napokban többszörösen bizonyította hasznosságát. Egy héten belül az érzékelő kétszer is jelezte a szén-monoxid jelenlétét a családi ház levegőjében. Ennek köszönhetően az otthon tartózkodó családtagok - időben észlelve a veszélyt - a házat átszellőztették, és a szabadban várták meg a hivatásos egységeket. A tűzoltók a jelzésekkor fennálló állapotokat rekonstruálva méréseket végeztek, melyek igazolták a mérgező gáz jelenlétét. A helyszínen tapasztaltak alapján az első esetben az épületben üzemelő kandalló, a második esetben a konyhában lévő gáztűzhely működése okozhatta a szén-monoxid megjelenését. Az érzékelőnek köszönhetően egyik eset sem vezetett tragédiához.

Lakástűz legtöbbször figyelmetlenségből és valamilyen nyílt lánggal összefüggő tevékenység következtében keletkezik. Ilyen a fűtés és a sütés-főzés, ugyanakkor gyakoriak az elektromos eredetű tüzek, és sajnos még a dohányzás is többször okoz lakástüzet. Tűz esetén csak percek állnak a lakók rendelkezésére, hogy biztonsággal elhagyják otthonukat. A tűz kezdeti szakaszában általában először füst képződik, ezt észlelve a füstérzékelők átlagosan egy percen belül jeleznek, így adva nagyobb esélyt a menekülésre, esetleg a tűz kezdeti szakaszában annak eloltására.

Szén-monoxid a leggyakrabban akkor keletkezik, ha a nyílt égésterű fűtőberendezés, mint például a vízmelegítő, a kazán, a bojler, a konvektor, a kályha, cserépkályha, kandalló a megfelelő szellőzés hiánya miatt elhasználja a helyiségben lévő oxigént. A szükséges levegő-utánpótlás nélkül ilyenkor mérgező szén-monoxid fejlődik, amely akár egy percen belül ölhet. Ezért nagyon fontos, hogy évente ellenőriztessük a fűtőberendezést, éljünk az ingyenes kéményseprés lehetőségével, figyeljünk a levegő-utánpótlásra és feltétlen használjunk szén-monoxid-érzékelőt.

Mind a füst-, mind a szén-monoxid-érzékelőkkel kapcsolatosan fontos megjegyezni, hogy azok megfelelő működése érdekében minden esetben be kell tartani, az elhelyezésükkel kapcsolatban a használati útmutatóikban leírtakat.

Ezek az érzékelők életeket menthetnek, hiszen időben figyelmeztetik az ingatlanban tartózkodókat a veszélyre. Ma már a hazai háztartások nagyobb részében van szén-monoxid-érzékelő, a tapasztalatok azt mutatják, hogy ezeken a helyeken kevesebben sérülnek meg. Ahhoz, hogy a lakástüzek esetében is csökkenteni lehessen a sérülések számát, a mostaninál sokkal több otthonban lenne célszerű füstérzékelőt elhelyezni, hiszen egy időben jelző készülék emberéleteket és anyagi javakat menthet meg.

 

Fotók: Nógrád MKI