Tartalomjegyzék

Folytatódott a tűzvédelmi műszaki irányelvekkel kapcsolatos konferencia-sorozat

2020. február 18.

Nagy érdeklődés kísérte a konferencia-sorozat második részét, amelyet a katasztrófavédelem szakmai védnöksége mellett a TSZVSZ Magyar Tűzvédelmi Szövetség és a Budapesti és Pest Megyei Mérnöki Kamara szervezett. A rendezvényen a január 22. óta hatályos tűzvédelmi műszaki irányelvekben megjelenő, a kiürítéssel, tűzoltói beavatkozással és az úgynevezett passzív tűzvédelemmel kapcsolatos változásokat mutatták be a szakembereknek.

A Lurdy Házban megtartott rendezvényen mintegy száznyolcvanan vettek részt. A tűzvédelmi szakembereket dr. Bérczi László tű. dandártábornok, országos tűzoltósági főfelügyelő köszöntötte, nyitóbeszédében köszönetet mondva az irányelvek kidolgozásában résztvevőknek. Kifejtette, hogy az irányelvek módosításával, kidolgozásával tovább erősödött a mérnöki módszerek alkalmazásának lehetősége. Előadásában bemutatta a tűzvédelmi műszaki irányelvek felülvizsgálatával, módosításával kapcsolatos, több mint egy évet felölelő feladatokat, a módosítások során felmerült kihívásokat és eredményeket. 

Badonszki Csaba tű. alezredes, főosztályvezető-helyettes az egyes tűzvédelmi műszaki irányelvek lényegi változásait ismertette, egyben felhívta a figyelmet a már alkalmazható új megoldásokra. Részletesen bemutatta a tűzoltóegységek beavatkozási feltételeinek biztosításával foglalkozó irányelvet. Wagner Károly tű. alezredes azokat az új megoldásokat ismertette, amelyek a kockázati osztályba történő besorolást érintik. Tóth Péter, az Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft. tudományos főmunkatársa az építményszerkezetek tűzvédelmi jellemzőiről tartott előadást. Lestyán Mária, a TSZVSZ titkára az építési termékek és építményszerkezetek megfelelőségi igazolásának módozatait foglalta össze. Marlovits Gábor, a TSZVSZ Építészeti tűzvédelmi tagozatának vezetője a megfelelő igazolási módokat szemléltette egyes építményszerkezeteken, ismertette a helyes gépészeti és villamos átvezetések kialakításainak lehetőségét is. Dr. Takács Lajos Gábor, a Magyar Építész Kamara Tűzvédelmi tagozatának elnöke a tűzterjedés elleni védelemmel foglalkozó műszaki irányelv megoldásaira mutatott példát. A rendezvényt Lengyelfi László, a Magyar Mérnöki Kamara Tűzvédelmi tagozatának képviselője zárta, előadásában az építmények kiürítésével kapcsolatos változásokat taglalta.

Forrás: BM OKF

Fotó: illusztráció