Megújult az igazgatóság előtti park aloldal fejlécképe

Megújult az igazgatóság előtti park

Ünnepi állománygyűlést tartottak az államalapítás tiszteletére augusztus 27-én a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóságon, melynek keretében ünnepélyesen átadásra került az Igazgatóság előtt kialakított emlékpark.

Idén kezdetét vette a jubileumi emlékév, ugyanis 150 évvel ezelőtt alakult meg az első hivatásos tűzoltóság és az első önkéntes tűzoltó egyesület is Magyarországon. Emellett ebben az évben ünnepli 135. évfordulóját a salgótarjáni szervezett tűzoltóság is, hiszen 1885-ben alakult meg a Salgó-Tarjáni Önkéntes Tűzoltó Egylet. Az emlékév előtt tisztelegve a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság emlékparkot álmodott meg, és alakított ki számos támogatónak is köszönhetően az igazgatóság épületének főbejárata előtti füves területen, mely ünnepélyes keretek között augusztus 27-én került átadásra.

A rendezvényt megtisztelte jelenlétével többek között Skuczi Nándor, a Nógrád Megyei Közgyűlés elnöke, Zahorecz Sándor rendőr alezredes, a Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság rendészeti rendőrfőkapitány-helyettese, Vass Miklós, a Nógrád Megyei Polgárőr Szervezetek Szövetségének elnöke és Noszky Zoltán, a Salgótarjáni Önkéntes Tűzoltó Egyesület elnöke.

A rendezvényen Seres Tibor tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója mondott ünnepi beszédet. Az ezredes megosztotta az államalapítás ünnepéhez kötődő, valamint a hivatásos tűzoltóságok és az önkéntes tűzoltó egyesületek jogelődeihez fűződő gondolatait is a megjelent vendégekkel és állománnyal.

Seres Tibor tűzoltó ezredes a magyar tűzoltóság 150. évfordulója alkalmából létrehozott emlékpark kialakításában, rendezésében nyújtott munkája elismeréseként Díszparancsot adományozott Bakos Krisztián tűzoltó alezredesnek, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei iparbiztonsági főfelügyelője részére.

Ezt követően Szemerády Zoltán, a Nógrád Megyei Tűzoltó Szövetség elnöke megosztotta ünnepi gondolatait, majd átadta a Magyar Tűzoltó Szövetség által adományozott 10 éves szolgálati érmeket a 2010-ben újra megalapított Salgótarjáni Tűzoltó Egyesület alapító tagjainak, Téglás Krisztinának, Pál Erikának, Bakos Krisztiánnak, Balla Ferencnek, Jakubovics Zoltánnak, Juhász Lászlónak, Smutzer Tibornak és Tóth Péternek.

Az ünnepség zárásaként a megjelentek megtekinthették az újonnan kialakított emlékparkot, valamint az ott kiállított régi tűzoltó szereket.