Több mint kétszer annyi eset, hétszer akkora terület vált a lángok martalékává Nógrád megyében

2022. július 29. 10:28

Idén az elmúlt éveknél korábban kezdődött Nógrád megyében is a szabadtéri tüzek időszaka. Ebben az évben eddig összesen 665 szabadtéri tűznél avatkoztak be megyénk tűzoltói. A lángok több mint 1034 hektárnyi területet érintettek, amely közel 1300 focipálya méretével egyezik meg. 987 gépjármű vett részt a vegetációs tüzek oltásában. A 2021. év ezen időszakában 269 tűz keletkezett szabad területeken, több mint 143 hektáron égett száraz növényzet, bokros, nádas, fás terület és 359 tűzoltóautó kellett a beavatkozásokhoz. Ez azt jelenti, hogy az elmúlt év azonos időszakához képest közel két és félszer több alkalommal kellett ilyen jellegű káreseményeknél beavatkozniuk megyénk hivatásos és önkéntes tűzoltóinak. A tüzek által érintett terület nagysága megyénkben eddig a tavalyihoz viszonyítva több mint a hétszerese.

Az idei év eddigi legnagyobb kiterjedésű, Nógrád megyét is érintő szabadtéri tüze március 30-án kapott lángra. Zabar és Domaháza között mintegy kilencven hektáros területen égett az erdő aljnövényzete. A lángok a fák lombkoronájára is átterjedtek. A helyszínre három megyéből érkeztek egységek. A pétervásárai, ózdi, salgótarjáni és egri hivatásos tűzoltók a Nógrád megyei katasztrófavédelmi műveleti szolgálat irányítása mellett oltották el a tüzet.

A statisztikai adatokból az is kiderült, hogy Nógrád megyében négyen sérültek meg idén az ilyen tűzeseteknél, amelyek kellő odafigyeléssel elkerülhetők lettek volna. 

A szabadtéri tüzek idei esetszámainak alakulásáról szerdán sajtótájékoztatót tartott a BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság székházánál dr. Rétvári Bence miniszterhelyettes, a Belügyminisztérium parlamenti államtitkára és Fülep Zoltán tű. ezredes, országos tűzoltósági főfelügyelő. 

A miniszterhelyettes felhívta a figyelmet a drámai országos statisztikai adatokra és arra, hogy a környezet megóvása nemcsak a hivatásos szervek feladata, hanem egyben minden állampolgáré is.

Mint a tájékoztatón Fülep Zoltán tű. ezredes, országos tűzoltósági főfelügyelő elmondta, a szabadtéri tüzek oltása rendkívül idő-, létszám- és technikaigényes. Az idei kiemelkedő eseményszámok rendkívüli módon megterhelik a tűzoltói állományt és igénybe veszik az alkalmazott technikai felszereléseket, járműveket. Az ezredes ismertette, hogy idén a Nemzeti Élelmiszerlánc Biztonsági Hivatallal (NÉBIH) együttműködve már kétszer vezettek be országos tűzgyújtási tilalmat. 

A miniszterhelyettes és a tűzoltósági főfelügyelő a tények ismertetése után egyaránt azt hangsúlyozta, hogy az aszály különösen tűzveszélyes időszakában közös felelősség a természeti és épített környezet megóvása, aki viszont hanyagságból vagy szándékosan kárt okoz, az óriási értékek pusztításáért felelős. Végezetül a miniszterhelyettes megköszönte a tűzoltók és a társzervek munkáját. 

Indexkép: Illusztráció

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap