A hétvége krónikája a Nógrád megyei tűzoltóknál

2020. április 07. 07:46

Húsz négyzetméteren égett a nádas pénteken délben Bátonyterenyén, a Kossuth Lajos úton. Ezzel majdnem egy időben Rimócon, a Hunyadi út mögötti domboldalon egy hektáron kapott lángra a száraz fű, a bozótos és az összehordott szemét. Nem sokkal később Cserhátszentivánban, a Kossuth utcában háromszáz négyzetméteren szintén a száraz fű, majd Romhányban, a Széchenyi úton, a patak partján mintegy száz négyzetméteren a nádas gyulladt ki több ponton. A tüzeket a bátonyterenyei, a szécsényi, a pásztói és a rétsági hivatásos tűzoltók, valamint a Bokori Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, illetve az Érsekvadkert Község Tűzoltó Egyesülete önkéntesei vízsugarakkal, kéziszerszámokkal és puttonyfecskendőkkel oltották el. Sérülés egyik esetben sem történt.

A nádas és a száraz fű kapott lángra húsz hektáron péntek délután Rákóczibányán, a Gyula tárolónál is. A fatelepen mintegy fél köbméter hasított tűzifa gyulladt meg, és a lángok a közeli épületet is veszélyeztették, ezt azonban a helyszínre érkező tűzoltó egységeknek sikerült megakadályozniuk. A közeli fenyveserdő aljnövényzete és az avar is lángolt mintegy ötszáz négyzetméteres területen, egy régi elhagyott gyártelep területén pedig összehordott hulladék, gumiabroncsok égtek. A tűz és a füst a közúti forgalmat is veszélyeztette. A bátonyterenyei és a salgótarjáni hivatásos tűzoltók, valamint az Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület egy önkéntese több vízsugárral, kéziszerszámokkal és puttonyfecskendőkkel oltották el a tüzet. A katasztrófavédelmi műveleti szolgálat is vonult a káresethez. Személyi sérülés nem történt.

Négy hektáron, foltokban kapott lángra a nádas este Nógrádmegyerben, az Attila úton, majd Magyargécben, a Petőfi utcában vágástéri hulladék égett tíz négyzetméteren. A szécsényi hivatásos tűzoltók vízsugárral, puttonyfecskendőkkel és kéziszerszámokkal oltották el a tüzeket. Személyi sérülés nem történt.

Egy lakatlan kolóniaépület egyik épületen kívüli gerendája izzott péntek este Kazáron, Székvölgy-pusztánál. A tűz a padlásra nem terjedt át. A bátonyterenyei és a salgótarjáni hivatásos tűzoltók, valamint az Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei oltották el a tüzet. Az épületben nem tartózkodott senki, sérülés nem történt.

 

Száraz fű égett tizenöt négyzetméteren szombat délelőtt Pásztón, a Vár utcában, és több helyen, összesen mintegy öt hektáron délután Mátramindszenten, a Vasútállomás úton. Nádas égett húsz négyzetméteren kora este Mátraterenyén, majd közel egy hektáron égett a száraz fű és a nádas Nógrádmegyerben, a Zrínyi utcai kertek mögött, a patakparton. Száraz fű, bozótos és nádas égett másfél hektáron, több helyen szombat este Hugyag térségében, a Csujta tónál is. A pásztói, a bátonyterenyei, a szécsényi és a balassagyarmati hivatásos tűzoltók, valamint az Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, illetve az Ipoly-Völgyi Különleges Mentő Egyesület önkéntesei kéziszerszámokkal és puttonyfecskendőkkel oltották el a tüzeket.

Kerítés alatt futó vízelvezető csőbe szorult egy macska szombat délután Salgótarjánban, a Medves körúton. A megyeszékhely hivatásos tűzoltói szabadították ki és adták át a gazdájának a szerencsétlenül járt cicát, akinek sérülése nem keletkezett.

Gázszivárgás gyanúja miatt riasztották szombat este a pásztói hivatásos tűzoltókat Szurdokpüspökibe, a Szabadság útra. Egy ember tartózkodott a lakásban, őt a mentők megvizsgálták, de nem sérült és rosszullétre sem panaszkodott. Az egység méréseket végzett, de a műszer nem jelezte gáz jelenlétét. A gázszolgáltató helyszínre érkező szakembere a gázszolgáltatást visszaállította, majd a hibás gázkonvektor használatát megtiltotta. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, mivel egy kivételével a többi helyiségben a fűtés megoldható maradt.

Ugyancsak gázszivárgás gyanúja miatt riasztották szombat este a tűzoltókat Bátonyterenyére, a József Attila útra, ahol egy társasház földszinti lakásában a konyhában tartózkodó két felnőtt és egy gyermek rosszullétre panaszkodott. A város hivatásos tűzoltói méréseket végeztek a lakásban, a fürdőszobában a kazán mellett és a konyhában, bezárt ajtónál, a műszer pedig gáz jelenlétét mutatta ki. A gázszolgáltató kiérkező szakembere a gázkészüléket leplombálta, és felhívta a figyelmet, hogy felülvizsgálatig nem használható. A mentők a három lakót kórházba szállították megfigyelésre, közülük egy felnőtt elhagyta a kórházat és rokonnál töltötte az éjszakát.

 

Fél hektáron száraz fű és bozótos égett vasárnap délelőtt Bárnában, a Béke utcában. Száraz fű, gyümölcsös és bozótos égett nyolcszáz négyzetméteren vasárnap kora délután Nógrád és Berkenye községek között, a tulajdonos az egységek kiérkezése előtt megkezdte a tűz oltását. Száraz fű égett ötszáz négyzetméteren vasárnap délután Szátokon, a Nefelejcs utcában, és ezzel szinte egy időben egy hektáron a vasúti töltés mellett Bátonyterenyén, a Kúria úton. Kora este fél hektáron égett a nádas Magyargécben, a József Attila úton. Este száraz fű és bozót égett két hektáron Cserhátsurány határában, illetve több foltban, összesen mintegy háromezer négyzetméteren Sámsonházán, a Kossuth és a Petőfi úton. Szárazfű és összehordott szemét égett tíz négyzetméteren késő este Salgótarjánban, a Vasvári Pál úton, míg hajnalban Őrhalom és Hugyag között a 22-es számú út mentén, kétszáz négyzetméteren ismét száraz fű gyulladt meg. A salgótarjáni, a rétsági, a bátonyterenyei, a szécsényi, a balassagyarmati és a pásztói hivatásos tűzoltók, valamint a Karancs Speciális Mentőszolgálat, Polgárőr és Önkéntes Tűzoltó Egyesület, a Nógrádi Önkéntes Tűzoltó Egyesület, az Érsekvadkert Község Tűzoltó Egyesülete és az Észak-Mátra Speciális Mentő és Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei oltották el a tüzeket. A bárnai tűzeset felszámolásában tizenkét helyi civil is részt vett. Személyi sérülés egyik esetben sem történt.

Összeütközött két személygépkocsi vasárnap délután Pásztón, a Vadász utca és a Régi Vásártér utca kereszteződésénél. Az ütközés következtében az egyik jármű a tetejére borult. A két autóban összesen öten utaztak, a tűzoltók kiérkezése előtt valamennyien ki tudtak szállni. A mentők megvizsgálták őket, de egyikük sem sérült meg. A város hivatásos tűzoltói áramtalanítást végeztek, illetve a rendőrség kiérkezéséig a helyszínt biztosították és a forgalmat irányították, majd a tetejére borult autót a kerekeire állítva megszüntették a forgalmi akadályt.

Lerakódott korom izzott egy családi ház ikerkéményének egyik felében vasárnap este Diósjenőn, a Kossuth úton. A rétsági hivatásos tűzoltók és a Diósjenői Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei az izzást megszüntették, a kéményt kitisztították. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, mert a fűtést a lakók más módon meg tudták oldani, és sérülés sem történt.

 

Fotó: NMKI archívum

Széchenyi 2020 Kohéziós Alap