Egy huszonöt méteres fenyőfa dőlt a balassagyarmati mozi tetejére

2020. február 13. 09:22

A csúszós úton árokba sodródó kisbuszhoz, a viharos erejű szélben a mozi tetejére szakadt fához, szárazfű tűzhöz és szén-monoxid érzékelő jelzése miatt is riasztották a Nógrád megyei tűzoltókat szerdán.

Megcsúszott egy kanyarban, majd árokba hajtott egy menetrend szerint közlekedő autóbusz szerdán kora reggel Nógrádszakál és Litke között. Nem sokkal ez után ugyanabban a kanyarban egy kisbusz is kisodródott és az oldalával az árokban levő busznak csapódott, mely ekkor már az autómentőre várakozott, nem tartózkodott rajta senki. A szécsényi hivatásos tűzoltók áramtalanították a járműveket. A síkosságmentesítés miatt a helyszínre kért közútkezelő kiérkezéséig a járművek műszaki mentését nem lehetett elvégezni, így ez alatt az idő alatt, valamint a rendőrségi helyszínelés idején az érintett útszakaszon rendőri irányítás mellett egy sávon haladt a forgalom. Az egység kihúzta a járműveket az árokból, ez idő alatt teljes útzár volt érvényben. A kisbusz egyedül utazó sofőrjét a mentők kórházba szállították. 

A szélvihar következtében kettétört egy huszonöt méteres fenyőfa és a felső része mozi épületének tetőszerkezetére dőlt szerda délelőtt Balassagyarmaton, a Bajcsy-Zsilinszky utcában. A város hivatásos tűzoltói létra és kéziszerszámok segítségével távolították el a tetőn levő fát, majd a tulajdonossal történt kapcsolatfelvételt követően a szomszédos ingatlanon levő veszélyesen megdőlt fát is. Sérülés nem történt.

A Bér és Szirák közötti műút mentén száraz fű égett szerda délután mintegy száz négyzetméteren. A tűz a közeli nádasra, lakóházakra nem terjedt át. A tüzet a berceli hivatásos tűzoltók oltották el.

Jelzett a szén-monoxid érzékelő Pásztón, egy Rezeda utcai családi ház hálószobájában szerda este. A város hivatásos tűzoltói méréseket végeztek, de szén-monoxid jelenlétét csak minimális mértékben mutatta ki a műszer. A lakás átszellőztetése, majd a nyílászárók visszazárása és az eset rekonstruálása után a gázszolgáltató kiérkező szakemberével közösen végzett újabb mérések a normál értéket meghaladó koncentrációt jeleztek az egyik szobában, a szakember meg is találta a probléma okát és a hibás fűtőberendezéseket kiszakaszolta. Sérülés nem történt, rosszullétre nem panaszkodott senki. A fűtést alternatív módon meg tudták oldani, de az ott lakó két felnőtt inkább rokonoknál töltötte az éjszakát.

 

Fotók: Balassagyarmat HTP


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap