Elektromos hálózat és fűtőberendezések kapcsán keletkezett lakástüzek

2020. január 08. 10:25

Hazánkban naponta átlagosan 15 lakástűzhöz riasztják a tűzoltókat. A statisztikák szerint télen ez a szám a duplájára emelkedik, hiszen ilyenkor többet tartózkodunk otthonukban, több elektromos eszközt használunk, többet főzünk, hosszabb ideig kell világítani, jobban fűtünk és szabadidős tevékenységeink nagy részét is otthon végezzük. Az elektromos hálózat túlterheltségéhez, vagy a tüzelő-fűtő berendezések fokozottabb mértékű igénybevételéhez köthető tűzesetekhez riasztották Nógrád megye tűzoltóit az elmúlt napokban több helyszínre is.

Kigyulladt egy villanyóraszekrény, a tűz pedig a köré épített szekrényre és a szekrényben elhelyezett tárgyakra is átterjedt január 5-én délelőtt Salgótarjánban, egy Fáy András körúti társasház egyik földszinti lakásában. A lakásból erős füst áramlott ki, emiatt a megyeszékhely helyszínre érkező hivatásos tűzoltói teljes védőfelszerelésben avatkoztak be. A tüzet három porral oltó berendezéssel és egy vízsugárral sikerült eloltaniuk. Az épület a második emeletig füsttel telítődött, emiatt a tűzoltóknak folyamatos szellőztetés mellett az épületben tartózkodó huszonhat emberből négyet ki kellett hozniuk, részükre légzőkészüléket is biztosítottak. A többi huszonkét ember önállóan el tudta hagyni az épületet. Összesen ketten szenvedtek füstmérgezést, köztük a tűzzel érintett lakás tulajdonosa, őket a mentők kórházba szállították. A lakók részére a „Határmenti Együttműködés a Lakossággal a Polgárokért” Önkéntes Tűzoltó és Különleges Mentőegyesület biztosított melegedő buszt az épület előtt. A tűz eloltását és az épület alapos átszellőztetését követően a lakók visszatérhettek otthonaikba, lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség. A rendőrség, valamint az áram- és a gázszolgáltató szakemberei is a helyszínre vonultak. A beavatkozás idején az épület melletti útszakasz teljes szélességében le volt zárva. Az áramszolgáltató az épületet kiszakaszolta a hálózatból.

Még ugyanezen a napon az esti órákban egy villanyóraszekrény közelében levő biztosítéktábla gyulladt ki Salgótarjánban, egy Úttörők úti társasház második emeleti lakásában. A megyeszékhely hivatásos tűzoltóinak kiérkezése előtt a tulajdonos a tüzet eloltotta, a kismegszakító azonban megsérült. A lakásban lakó két ember az éjszakát rokonoknál töltötte, az elektromos hálózatot szakemberrel kell átvizsgáltatniuk, az egység felhívta a figyelmüket, hogy ennek megtörténtéig az áramot ne kapcsolják vissza. Személyi sérülés nem történt.

Csesztve-Bakópusztán egy huszonnégy négyzetméteres épületben keletkezett tűz január 5-én este. A balassagyarmati hivatásos tűzoltók kiérkezése előtt az ott lakók egy propánbután gázpalackot kivittek az épületből. Az egység az áramszolgáltató szakemberének segítségével áramtalanította az ingatlant, majd a házban levő kandalló füstcsöve mellett a fal szigetelésében, illetve a mérőóra és a villanyoszlop közötti résznél tapasztalt izzást két porral oltó készülékkel és egy puttonyfecskendővel megszüntették. Személyi sérülés nem történt. Az ott tartózkodó két felnőtt és egy gyerek nem életvitelszerűen lakta az ingatlant, lakosságvédelmi intézkedésre nem került sor.

Pincében tárolt hasított fa tüzelőanyag kapott lángra mintegy öt négyzetméteren január 7-én délelőtt Palotáson, egy Mikszáth Kálmán úti családi házban, a kazán és egy hidrofor tartály közvetlen közelében. A tüzet elektromos szikra okozhatta. A pásztói és hatvani hivatásos tűzoltók, valamint a Héhalom Önkéntes Tűzoltó Egyesület önkéntesei vonultak a helyszínre, akik a tüzet egy gyorsbeavatkozó sugárral eloltották, majd az épületet egy ventilátor segítségével átszellőztették. A kiérkező mentők a ház tulajdonosát megvizsgálták, majd a háziorvoshoz szállították. Az intenzív füstképződés miatt az ingatlan füsttel telítődött, ezért a tűzoltók az épületet a padlással bezárólag átvizsgálták, de a tűz máshová nem terjedt át. Lakosságvédelmi intézkedésre nem volt szükség, mivel a fűtést más módon meg lehetett oldani, a tüzelőberendezés és a kémény nem károsodott.

 

Fotó: Salgótarjáni HTP (2020.01.05. Salgótarján, Fáy András körút)


Széchenyi 2020 Kohéziós Alap