Hírek


Rendezvény és elismerések a nemzeti ünnep alkalmából
2019. március 14. 16:30
Ünnepi megemlékezést tartott ma a forradalom és szabadságharc 1848. március 15-i kitörésének évfordulója alkalmából a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság Salgótarjánban. A nemzeti ünnep alkalmából rendezett ünnepség keretében többen elismerést vehettek át kiemelkedő helytállásuk miatt.

A rendezvény a Himnusz hangjaival vette kezdetét, majd ezt követően Cene Gábor tűzoltó alezredes, a salgótarjáni katasztrófavédelmi kirendeltség iparbiztonsági felügyelője mondott ünnepi beszédet. Az alezredes felidézte a 171 évvel ez előtt történteket, szólt az örökre az emlékezetekbe vésődött neves, és névtelen hősökről, valamint az akkor kivívott és máig nagy jelentőségű eredményekről. Az alezredes után Seres Tibor tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója is megosztotta az ünnephez kötődő gondolatait a megjelent állománnyal.

A folytatásban elismerések ismertetésére és átadására került sor. A BM Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóságon megtartott központi ünnepségen dr. Góra Zoltán tűzoltó vezérőrnagy, országos katasztrófavédelmi főigazgató beosztásában hosszú időn át végzett kiemelkedő munkája elismeréseként ajándéktárgy elismerésben részesítette Kaposvári Balázs tűzoltó zászlóst, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság szolgálatparancsnokát. Az elismerést Erdélyi Krisztián tűzoltó dandártábornok, általános főigazgató-helyettes adta át a szolgálatparancsnoknak.

Seres Tibor tűzoltó ezredes, a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság igazgatója kilenc Nógrád megyében tevékenykedő tűzoltót részesített díszparancs elismerésben.

A megyei katasztrófavédelmi igazgató díszparancsát vehették át:

Dóbiás Péter tűzoltó törzsőrmester, a rétsági katasztrófavédelmi őrs különlegesszer-kezelője, aki 2019. 02. 08-án szabadnapját töltötte, amikor kigyulladt egy családi ház Tereskén. Dóbiás Péter azonnal a helyszínre sietett és rétsági, valamint balassagyarmati hivatásos tűzoltók munkáját segítette a szerelési feladatok, illetve egyéb háttérfeladatok elvégzésével, ezzel példás magatartásról tett tanúságot.

Erdélyi Attila tűzoltó törzsőrmester, a pásztói hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója, aki az Országos Katasztrófavédelmi Sportegyesület és a Heves Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság szervezésében 2019. február 7-én, Kékestetőn megtartott Tűzoltó Sí- és Téli Terepfutó Versenyen a síelők mezőnyében, 35 év alatti korcsoportban az előkelő második helyezést érte el.

Fekete Attila tűzoltó zászlós, a szécsényi katasztrófavédelmi őrs szerparancsnoka, Tóth Zoltán tűzoltó főtörzsőrmester, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság gépjárművezetője és Szabó László Pál tűzoltó őrmester, a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója 2019. 01. 08-án szabadnapjukat töltötték, amikor kigyulladt egy családi ház Balassagyarmaton. A három szabadnapos tűzoltó azonnal a helyszínre sietett és felderítést végzett, hogy kiderüljön, nem tartózkodik senki az épületben. Az ingatlan áramtalanítását követően, az időközben helyszínre érkező balassagyarmati egység munkáját segítették a szerelési feladatok, illetve egyéb háttérfeladatok elvégzésével, ezzel példás magatartásról tettek tanúságot.

Koós Tamás tűzoltó főtörzsőrmester, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója, aki 2018. 12. 07-én, szabadnapján, szlovákiai otthonába tartott, amikor észlelte, hogy Hajnacka település vasútállomása előtt egy vonatszerelvény kigyulladt. A főtörzsőrmester értesítette a helyi önkéntes tűzoltókat, a vonatszerelvény utasait pedig felszólította, hogy hagyják el a szerelvényt saját biztonságuk érdekében. Ezt követően egy porral oltó készülékkel megkezdte a tűz megfékezését, majd az időközben kiérkező hivatásos tűzoltóknak segített a sugárszerelésben és a háttérfeladatokban, ezzel példás magatartásról tett tanúságot.

Ködmön József tűzoltó főtörzsőrmester, a pásztói hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltója, huzamos időn át végzett, magas színvonalú szakmai munkája, és a laktanya felújítási, karbantartási munkálatai során tanúsított példamutató hozzáállása elismeréseként.

Racs János tűzoltó őrmester és Simon Bence tűzoltó őrmester, a salgótarjáni hivatásos tűzoltó-parancsnokság beosztott tűzoltói, akik 2018. 11. 28-án szabadnapjukat töltötték, amikor kigyulladt egy családi ház Karancsberényben. A két szabadnapos tűzoltó a közelben tartózkodott, így mindketten azonnal a helyszínre siettek és felderítést végeztek, hogy meggyőződjenek arról, hogy nem tartózkodik senki az épületben. Ezt követően megkezdték az oltási munkálatokat és a tetőszerkezet megbontását is elvégezték. A tűzoltó-parancsnokság időközben kiérkező állományával közösen a további oltási- és utómunkálatokban is részt vettek, ezzel példás magatartásról tettek tanúságot.

Az ünnepi megemlékezés zárásaként az igazgató gratulált az elismerésben részesített tűzoltóknak, majd az ünnepség a Szózat hangjaival ért véget.

 

Fotók: NMKI és RSOE


 

Kapcsolódó képek:

Rendezvény és elismerések a nemzeti ünnep alkalmából Rendezvény és elismerések a nemzeti ünnep alkalmából Rendezvény és elismerések a nemzeti ünnep alkalmából
>>> További képek a galériában <<<