Hírek


Kirándulás közben kerültek bajba
2018. szeptember 24. 14:14
A két középiskolás fiatal osztálykirándulás közben elszakadt társaitól, eltévedt és egyikük balesetet is szenvedett szombaton a Szanda vára alatti erdős területen. A fiatalokat a tűzoltók mentették meg.

Mindez akár egy gyakorlat feltételezése is lehetett volna, hiszen a korábbi években Nógrád megye hivatásos tűzoltói a megye kiemelt jelentőségű turisztikai helyszínein, turisták által gyakorta látogatott kirándulóhelyein számtalan mentési gyakorlatot tartottak, hogy felkészülhessenek egy hasonló, valós esetre. A gyakorlatok rendre ehhez hasonló feltételezett szituációkra épültek, mint a szombati, ezúttal valós eset volt.

Az eltévedt fiatalok mobiltelefonon kértek segítséget a tűzoltóktól, pontos információt azonban nem tudtak adni a helyszínről, hiszen nem jártak még korábban ezen a környéken. Felkutatásuk ebből adódóan nehéz feladat elé állította a kiérkező egységet. A berceli hivatásos tűzoltók azonban a rendelkezésükre álló szakmai tapasztalatnak és helyismeretnek, illetve a korábbi gyakorlatok által továbbfejlesztett beavatkozási és életmentési jártasságnak köszönhetően a kutatás megkezdését követő negyed órán belül megtalálták a Szanda vára alatti erdős területen eltűnt két fiatalt. A bajba került középiskolások egyike mindamellett, hogy eltévedt, elcsúszott a saras terepen és megsérült a lába - a tűzoltók a balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokság terepjáró képességű gépjárművével szállították le a műútig, ahol a mentőszolgálat munkatársainak átadták. A fiatalt kórházba szállították.

Ahhoz, hogy a hasonló eseteket megelőzzük, nagyon fontos néhány íratlan szabály betartása. Az egyik és talán legfontosabb, hogy soha ne szakadjunk el kirándulótársainktól néhány métertől messzebb, a mostani példánál maradva, iskolások esetében a kísérő pedagógusnak és a diákoknak egyaránt felelőssége odafigyelni egymásra. Ha csak egy mód van rá, ne induljunk el nagyobb túrákra egyedül, vagy ha mégis, gondoskodjunk arról, hogy probléma esetén legyen kitől segítséget kérni. Szintén nagyon fontos az is, hogy minden esetben legyen kéznél feltöltött állapotú mobiltelefon, amelyen segítséget tudunk kérni baj esetén.