Hírek


HVB ülések Bujákon, Karancslapujtőn és Bátonyterenyén
2017. október 12. 13:00
Nógrád Megye Pásztói Járásának Helyi Védelmi Bizottsága október 9-én Bujákon, a Salgótarjáni Járás Helyi Védelmi Bizottsága október 11-én Karancslapujtőn, a Bátonyterenyei Járás Helyi Védelmi Bizottsága pedig ma Bátonyterenyén tartotta meg soros ülését. Az üléseket követően a védelmi igazgatás résztvevői, a járásban tevékenykedő polgármesterek és közbiztonsági referensek számára tartottak éves védelmi igazgatási felkészítéseket.

A helyi védelmi bizottsági ülések keretében beszámolók hangoztak el a Pásztó, a Salgótarján és a Bátonyterenye Járás Helyi Védelmi Bizottságainak 2017 évi eddigi tevékenységéről, majd a téli időjárással kapcsolatos feladatokra történő felkészülésről hallhattak tájékoztatást a résztvevők először a rendőrség, aztán a katasztrófavédelem részéről. A folytatásban a tavaszi ár- és belvíz elleni védekezésre való felkészülési feladatokról, aztán pedig a tavaszi erdő- és vegetációtüzek megelőzésére irányuló felkészülési feladatokról esett szó mindhárom helyszínen. Végezetül beszámoló hangzott el a települési önkormányzatok honvédelmi felkészülésének és tevékenységének helyzetéről, a védelmi igazgatással kapcsolatban végzett munkáról és annak eredményeiről, majd az előző ülés óta eltelt időszakban felmerülő egyéb kérdések megbeszélésével zárult az ülés.

A folytatásban a védelmi igazgatás résztvevői - a járásokban tevékenykedő polgármesterek és közbiztonsági referensek - számára tartottak felkészítést. A szakmai megnyitót az adott járások vezetői, egyben a helyi védelmi bizottságok elnökei prezentálták a jelenlévőknek, majd a Nógrád Megyei Védelmi Bizottság titkára beszélt a gazdaságfelkészítés- és mozgósítás helyi feladatainak szervezéséről és ellátásáról, valamint a védelmi igazgatási feladatokról a vonatkozó jogszabályok alapján. A Magyar Honvédség Hadkiegészítő, Felkészítő és Kiképző Parancsnokság képviselője az Önkéntes Területvédelmi Tartalékos rendszer kialakításának jelenlegi helyzetét ismertette, a katasztrófavédelem részéről megjelent szakemberek pedig a polgármesterek katasztrófavédelmi feladatait ismertették a vonatkozó jogszabályok alapján, továbbá szó volt a sérülésekkel és halállal végződő tűzesetek megelőzéséről is.