Hírek


A megyecsapat nyerte a III. Mikulás-kupát
2016. december 22. 16:22
Harmadik alkalommal rendezte meg a kispályás megyei labdarúgó tornát a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság december 22-én a Bátonyterenyei Városi Sportcsarnokban, az első helyért járó kupát a Nógrád MKI csapata nyerte el.

A Mikulás-kupát 2014-ben rendezte meg első alkalommal a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság, s az akkori tervek szerint a szervezők és a résztvevők egyaránt hagyományt kívántak vele teremteni. A tornát idén már harmadjára rendezték meg, vagyis ez a terv megvalósult. A csütörtökön megrendezett III. Mikulás-kupán hat csapat állt pályára: a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei válogatottja és az igazgatóság csapata, továbbá a salgótarjáni, a pásztói és balassagyarmati hivatásos tűzoltó-parancsnokságok, valamint a Nyugat-Nógrád névre keresztelt csapat, ami a berceli, a rétsági és a szécsényi katasztrófavédelmi őrsök közös csapataként lépett pályára. A tűzoltócsapatok között kétszer tizenkét perces körmérkőzésekkel dőltek el két csoportban az eredmények, majd a csoportelsők az első, míg a csoportban másodikak a harmadik helyezésért mérkőztek.

A bronzmérkőzést a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei válogatottja a Salgótarjáni Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapatával játszotta, amelyből végül a megyeválogatott került ki győztesként. Az első helyért a Nógrád Megyei Katasztrófavédelmi Igazgatóság megyei csapata mérkőzött a Balassagyarmati Hivatásos Tűzoltó-parancsnokság csapatával, amely végül a megyei csapat javára írható 2:1-es abszolút győzelemmel zárult. Az első három helyezetten túl kihirdették a III. Mikulás-kupa legjobb kapusát is, aki Toldi Miklós tűzoltó főtörzsőrmester lett, a mezőny legjobb játékosa elismerést Huttyán Attila tűzoltó főtörzsőrmester, míg a torna gólkirálya címet Berecz György tűzoltó ezredes nyerte el.


 

Kapcsolódó képek:

A megyecsapat nyerte a III. Mikulás-kupát A megyecsapat nyerte a III. Mikulás-kupát A megyecsapat nyerte a III. Mikulás-kupát
>>> További képek a galériában <<<